2016. február 27., szombat

Czető Roland: "Az első forgatási napon szembesültem a karakterrel."

A budapesti születésű Czető Roland már hat éves kora óta foglalkozik színjátszással és szinkronizálással. Legjelentősebb szinkronszerepei közé tartozik többek közt a JONAS, az Indul a szörf! - illetve a Violetta című sorozat, amelyben a jóképű és tehetséges Leon karakterét kellett szinkronizálnia. Mit gondoltok, hogy kezdődött Roland pályafutása? Szerintetek hamar sikerült "közös hangra" kerülnie Leonnal? A vele készített interjúnkból ezekre a kérdésekre is választ kaphattok!

Már hosszú évek óta foglalkozol színészettel és szinkronizálással. A Musical Varázs Alapítvány színjátszó körének oszlopos tagjaként tartanak számon, illetve több sikeres filmben és sorozatban is a te hangodon szólaltak meg bizonyos karakterek. Hogy ismerkedtél meg a színészet világával?
Roland: Közel 20 évvel ezelőtt a szüleim elvittek egy válogatásra ahol kisfiúkat kerestek egy reklámfilm forgatásához. Kiválasztottak engem és abban szerepeltem először, majd az utómunkálatok során saját magamat kellett leszinkronizálnom. Ezután egyik dolog követte a másikat... Azt hiszem jókor voltam jó helyen.

Mennyire emlékszel még az első szinkronfelvételedre? Mesélnél róla?

Roland: Mint ahogy fentebb is írtam, magamat szinkronizáltam először. De nem nagyon emlékszem, mert 6 éves voltam..
Az egész világon hatalmas népszerűségnek örvendő Violetta sorozatban a főszereplő lány szerelme, a jóképű és tehetséges Leon a te hangodon szólalt meg. Mit éreztél amikor megtudtad, hogy az ő karakterét kell szinkronizálnod? Hamar sikerült azonosulnod a karakterrel?
Roland: Az első forgatási napon szembesültem a karakterrel, előtte nem hallottam még a Violettáról. Szerintem gyorsan sikerült felvenni a ritmust, mert laza, jó hangulatú a sorozat és ezért nem volt nehéz ráhangolódni.

Milyen nehézségeket kellett leküzdened ahhoz, hogy Leon a tökéletes hangon szólaljon meg?
Roland: Tulajdonképpen nem volt másabb, mint a többi munka. Elmesélték, hogy milyen a karakter én pedig megnéztem egyszer-kétszer és megpróbáltam hitelesen megcsinálni.

Az első évad elején Leont egy beképzelt és arrogáns fiúnak ismerhettük meg, majd Violetta hatására mégis pozitív irányba változott. Szerinted milyen mértékben befolyásolta volna a sorozatbeli pályafutására az, ha nem változtat a jellemén?
Roland: Ez nehéz kérdés.. mi lett volna, ha.. nem tudom.. mindenesetre örülök, hogy változott. Így sokkal szimpatikusabb.

A hétköznapokban te mennyire hasonlítasz Leonra?
Roland: Szerintem akadnak közös pontok, de inkább erről mások tudnának nyilatkozni.

Milyen élményekkel és emlékekkel gazdagodtál a Violetta sorozat szinkronfelvételei alatt? Esetleg voltak olyan vicces pillanatok, amelyeket megoszthatnál velünk?
Roland: Az egész munkafolyamat nagyon jó volt, mert remek stábbal és partnerekkel dolgoztunk. Sok mulatságos és vicces dolog történt ez alatt az idő alatt, de egyet sem tudnék kiemelni.

S.N

0 Megjegyzés:

Megjegyzés küldése