2016. február 27., szombat

Violetta sorozat üzenete: „Küzdj az álmaidért!”

2013 November közepén robbant be Magyarországra a „Violetta” című Argentín televíziós filmsorozat, amely főként a 8-16 éves korosztályt válassza meg célcsoportul. A történet tartalma teljes mértékben megfelel a mai fiatalok ízlésvilágának, hiszen megjelenik a szerelem és a barátság szimbóluma, emellett pedig számos tanulságos dologra rávilágítanak a sorozat készítői, segítve ezzel a fiatalok fejlődését. Az egész történetet megfűszerezték a zenei világgal és a tánc művészetével. 



Rövid tartalma
A sorozat egy tehetséges és elbűvölő fiatal lány, Violetta Castillo életét mutatja be, aki visszaköltözik szülővárosába, Buenos Aires-be. Édesapja akarata ellenére, ugyanakkor nagynénje segítségével mélyebben beleássa magát a zene világába, és felvételt nyer a Stúdió 21 Akadémia tanulói közé. Ekkor még titokban, de szorgalmának és kitartásának köszönhetően hatalmas fejlődésen megy keresztül, és kibontakozik belőle a valódi rejtett tehetség. Az útja során számos nehézségeket kell leküzdenie célja elérése érdekében, mindeközben meg kell küzdenie a felnőtté válás problémáival, de végül a barátok és a család támogatásának köszönhetően sikeres és elismert énekesnő válik belőle. 

Nem csak szórakoztat, de tanít is 
A sorozat karakterei mind fel vannak ruházva bizonyos értékekkel, amelyeket az epizódok alatt kibontakoztatnak. Egyik szereplő sem tökéletes, mindegyikük követ el baklövéseket. Kezdjük a főszereplővel.. A Magyar rajongók egyértelműen azt nyilatkozták, hogy szerintük Violetta a legnagyobb hibát akkor követte el, amikor parókával és szemüvegben próbálta megtéveszteni Leont. Leleplezés után, az eset következményeit vállalnia kellett, így tanítva ezzel a gyerekeket is. A sorozat egyik legnegatívabb karaktere Ludmilla, a nagyképű és dívaként viselkedő lány. Viselkedéséből kifolyólag számos problémája és nehézsége adódik, talán ő az, aki a legtöbb hibát követi el az epizódok alatt. A sorozat készítői bemutatják, hogy az ellenszenv és mogorva stílust milyen következményeket von maga után, illetve a változás mit eredményez.

Túl sok a Violetta! A szülőknek aggódniuk kellene? 
Mint a korábbi esetekből merítkezve, akadt olyan gyerekeknek és tinédzsereknek szóló sorozat, amelyben a közkedvelt színésznő hatalmas stílusváltáson ment keresztül. Gondolok itt Miley Cyrusra, aki Hannah Montanaként vált híressé, emellett pedig példaképként is a fiatalok számára. A tehetséges, és akkor még bájos énekesnő az évek alatt teljesen kifordult önmagából, egy igazi botrányhőssé vált. A Violetta rajongók szüleinek nem kell ezért aggódniuk, hiszen a sorozat főszereplője, Martina Stoessel a „La Nación” elnevezésű magazinnak a következőképp nyilatkozott:

"Kedves szülők, maradjanak nyugodtak! Ilyen nem fog megtörténni velem. Igazából én sokkal csendesebb leszek, mint kéne. Nem fogok Violetta ellenségévé válni, megtagadni őt, sőt épp ellenkezőleg: nagyon jól tudom, hogy csakis neki köszönhetően vagyok az, aki."


S.N

0 Megjegyzés:

Megjegyzés küldése